R. D. Laing: Az élmény politikája

covers67645.jpg

Bár Laing legelső könyvét kellőképpen zavarosnak találtam, Az élmény politikája viszont már nagyon jónak bizonyult. Érdekes, hogy elutasítom a pszichoterápia minden formáját a mai magyar viszonylatban, köszönöm szépen, elég volt, sőt, a skizofréniától is igyekszem távol tartani magam, a vizsgáimat letudva, mégis Laing könyvét kezdtem el olvasni szórakozásképpen. Gondolhatja valaki, hogy sekélyes szórakozás, nem az. Ebben a könyvben már kezd kibontakozni Laing zsenialitása, amihez képest Feldmárban már csak halvány epigont látok mostanában. Nyilván bírálja kora pszichiátriai, pszichológiai elméleteit, azokat rugalmatlannak tartja. Nem lát értelmet abban, hogy az ént mint különálló egókat vizsgálják, hanem azt mondja, hogy az én-ek (az esőben) csak társas viszonyaikban vizsgálhatók igazán. Kábé itt tartok most a könyvben, és érzem, hogy ez a könyv már méltó arra, hogy komolyabban vegyem most már Lainget, akár egy hosszabb, kimerítőbb bejegyzés vagy cikk erejéig is. Elnézést a hosszú szünetért, de erre a blogra eddig kevés időm maradt. Ez pontosan a 4-es számú (nem presszó,hanem) blog, de most már lesz időm erre is. Több blogom már (szinte) biztos, hogy nem lesz (mostanában). 😀

Ui.: Kicsit nehezen induló szöveg, de nagyon alapos, beágyazva kora kommunikációs, pszichológiai és filozófiai elméleteibe. Azt hiszem, erre a fajta alaposságra Feldmár soha sem lenne képes, ő valami showman-dolgot csinál, egy roadshow-t Laing tanításaiból kiindulva.