gondolatok tervekről

Elkezdtem szocializálódni, egyelőre csak virtuálisan. Csatlakoztam néhány közösséghez, poet.hu, gamer365.hu, beléptem egy rpg makerrel foglalkozó Facebook csoportba is. A Skizofrénia undergroundra megírtam egy Donnie Darko ismertetőt, ez volt szerintem egy utolsó nagy attak, amit egy darabig a közízlés számlájára elkövettem. Unom, hogy az underground blogra korlátozódik az egész kommunikációm, mostantól részt veszek az ilyen kisebb(?) netes csoportok munkájában is. IRL egyelőre nem tervezek szocializálódni. De unom már, hogy blog, twitter, blog, twitter, ebből áll ki az életem. Alapvetően nem vagyok ennyire nárcisztikus. Szeretek kommunikálni a zemberekkel. Főleg írásban. De néhány esetben személyesen is, persze. A Skype-ot, a Discordot és a tsait hagyjuk meg a hanyatló nyugat ópiumának.

Ja, amit akartam még mondani: itt van a nyakamon a protokoll vizsga, a pszichológia, írásgyakorlat, divat(!), stb. beadandó, lassan ezeket is el kellene kezdeni legyártani. Ez a félév valahogy olyan "essünk túl rajta" érzést kelt bennem. A Tanítsunk Mo-ért kurzust nem csinálom tovább. Mindent nem lehet. A finnugrisztikán gondolkodom, hogy jövőre elkezdeném az azzal kapcsolatos tárgyakat, talán ez is hülyeség? Lehet, hogy leírni is hülyeség volt, mind1.

UPDATE: Voltam a városban, vittem vissza könyveket, vettem egy tankönyvet 5000-ért, aztán úgy döntöttem, a pszicho marad leginkább hétfőre. Jó, hogy így lejátszom magamban. A protokollt ma kellene tanulni, mert holnap vizsga. Végülis nem baj, ha mindent az utolsó pillanatra hagyok, legalább van valami felsőoktatás feelingem.