Susan Forward: Mérgező szülők

sf.jpeg

Megmondom őszintén, hogy még végig se olvastam az előző könyvet, a tanulás se nagyon megy, de belekezdtem mégegybe: Susan Forward: Mérgező szülők. A szerző azt ígéri, saját tempómban haladhatok, hát azt fogom tenni, nem fogom elkapkodni. (Először egyszer az egyik volt munkatársamtól hallottam ezt a "saját tempómban"-dumát: egy hét alatt varrt meg egy bizbaszt, mert a saját tempójában dolgozott. A következő hónapban már nem dolgozott ott.) Sajnos, sok újat nem mond a könyv, mivel már akkor kezdem el olvasni, amikor "túl vagyok minden rácsodálkozáson" a szülőkkel való kapcsolat terén. (Főleg anyám maxolta ki a témát az utóbbi időben.) Eddig a legfigyelemreméltóbb gondolatnak azt találtam, hogy a mérgező szülők személyes támadásként élik meg az önálló személyiség kialakulását, de hozzátenném, hogy még annak kísérletét is. Annyira brutális ez az elnyomás, hogy nekem például nincs is igazán kialakult személyiségem. Szerintem ide kapcsolódik valamennyire, hogy a jövő hónapban költözök is el innen, be a városba. Ez a hely amúgy sem felel meg nekem, már erre is rájöttem. Az utóbbi időben megerősödött, illetve megszilárdult bennem néhány vélemény, bizonyos dolgokkal kapcsolatban. Ehhez keserű tapasztalatok kellettek, meg az, hogy kilépjek egy bizonyos körből, és egyfajta gondolkodási sémából, amit a környezetem erőltetett rám. Ez tisztán látást hozott magával 1-2 dologban, amitől nem lettem feltétlenül boldogabb. Ez most egy fura könyvismertető lett, valóban lassan haladok a könyvvel, van mit feldolgozni. Talán még lesz szó ezekről. Addig is viszlát (és kösz a halakat).

Twisty Little Passages

twisty.jpeg

Egyik kedvenc elfoglaltságom az interactive fiction-ről olvasni könyveket. Eddig ez a legjobb, amit találtam. Illetve mondjuk, hogy vettem. A Kiss Library weboldalon olcsón árulnak könyveket, ezt pl. az eredeti ár kevesebb, mint egyharmadáért sikerült megkapni. Nem tartom túl korrektnek az ebook árakat, és azt sem, hogy a szerző nem kínálja alacsonyabb áron, vagy ingyen ezt az alapművet. Nagyon kíváncsi vagyok a műfaj elméletére és történetére, és jól jön majd, ha írni akarok róla valamit.

blogolás

Amit évszázadok óta csinálok már, úgy tűnik, az a blogolás. Ebben vagyok a legjobb. Mindig is ilyen műfaj nélküli művészléleknek számítottam, és akkor jött ez. Az informatika és az írás fúziójaként alám raktak egy műfajt, amiben tűrhetően jó vagyok. Kár, hogy olyan szomorú apropóból kezdtem el csinálni, mint a skizofrénia (diagnózis). Kicsit aggódom a műfaj jövőbeni megítélése miatt, de annyira azért nem izgat ez a dolog sem. Kompromisszumot kötöttem azzal, hogy én egy ilyen Carpe Diem gyerek vagyok, egyszer itt, máskor ott, utána meg sehol. C'est la vie. A blogolás mondhatni, hogy a naplóírás és az újságírás szerelemgyereke, és egyik sem igazán maradandó, vagyis önmagában "nem képez művészetet". Nyilván nem is az utókor számára csináltam, hanem azért, hogy ne piszkáljanak. Valaki érti, valaki nem. Majd egyszer ők is megértik. Vagy sohasem. Ez is a szépségéhez tartozik.

hoszting

raspberrypi3b.jpg

A "hoszting", az egy fura angol szó a weboldalak és egyebek tárhelyeken való elhelyezésének. Felmerült bennem, nem először, hogy ilyen hoszting szolgáltatásba kéne fognom nekem is. Kicsit mondjuk elvette a kedvem, hogy jelenleg még gondot okoz néha(?) a saját tartalmak szolgáltatóknál való hosztolása is, például napokig nem volt elérhető a munkahelyi weboldal, amit persze én csinálok (olyan is). Vettem egy Raspberry Pi 3B-t is, szintén ilyen célokra, még nem igazán tapasztaltam ki, hogyan működik. Viszont, mint látható, ez a honlap is most már https protokollról megy, vagyis biztonságos, nyugodtan lehet jelszavakat megadni, hozzászólni, titkokat meggyónni, minden köztünk marad, csak az interneten látszik, úgy egyébként máshonnan nem. 😀

széttartó

seine.jpg

Ezt a szót találtam ki az írásaimra, hogy: széttartó. Eddig, ugye a klasszikus kombó: a Reblog + Twitter ment. Nagyon törtekedtem professzionális kontent előállítására, dícséretben is részesültem az Origo által, hogy milyen jó kis szerzőjük vagyok, egy verseny kapcsán. Aztán, nem sokkal utána, ahogy az életem szilánkjaira hullott, ez a rend megbomlott, lassan ezt tekintem már a főblogomnak, és amiket másfelé írkálok, nem annyira. De ha már ilyen széttaróak az írásaim, megpróbálom majd legalább valahol összefésülni őket. Továbbá megpróbálok kevesebbszer és kevesebbet írni. Most nem akarom előrángatni azt a közhelyet, hogy a kevesebb néha több, de lassan már nem várhatom el senkitől, hogy figyelemmel kísérje ezt a betűhalmazt, amit az idők folyamán termeltem. Néhány órája közzé tették a játéknak mondott valamimet a Spring Thingen, azt hiszem, bénaság volt tőlem, hogy csak Windowsra adtam ki. Szerintem a Spring Thingen az idén az átlagosnál is gyengébb a felhozatal, illetve számomra irreleváns játékok vannak feltöltve. Mindössze egy címet tartottam említésre méltónak (a kép is onnan való), a The Imposter (a szélhámos) nevű játékot, illetve szöveget, amire az interaktív jelző eléggé visítva illik rá. Bár, ez, úgy látom, tendencia mostanában. Kísérleti szövegek vannak, mint ahogy én is kísérletezgetek ezzel-azzal. Van például egy blog, ami játékos formában rögzít önéletrajzi elemeket, talán nekem is az kéne. Talán nem. Számos hátránya mellett egyelőre maradok a Chyrp Lite-nál, valószínűleg azért tetszik egyébként, mert erre legalább minimális visszajelzéseket kapok.

problémás vagyok

Mostanában már nem annyira a betegségem foglalkoztat, vagy mások betegsége, vagy a betegség önmagában. Hanem én saját magamat. Hogy mi a baj velem. Hogy nekem az érettségi óta semmi nem jött össze, se nő, se suli. Persze van jó munkám, meg minden, nem is kell megszakadni, van egy viszonylag olvasott blogom, szóval, ha valami gondom van, ott ki is rinyálhatom magam úgy istenigazából. Az érdekel jobban, hogy van-e ennél tovább. Arra már rájöttem, hogy hosszú távon nem szeretnék CMS-eken dolgozni, nem azért, mert nem tudnék, hanem azért, mert unom. Remélem felvesznek kommunikáció szakra, ha már bent vagyok, nincs kétségem afelől, hogy helyt állok. Ha mégsem jön össze, akkor szívás, és marad az informatika. De azt meg nem igazán lehet ímmel-ámmal csinálni. Szóval erre is mondom, hogy problémás vagyok. Az egyetem óta nem tudok igazán azzal foglalkozni, ami érdekel: a magyarral. Írkálok ide-oda. Bár igazából senki nem kér fel rá, hogy írkáljak neki, egy csomó írásomat tartom mérföldkőnek, de túlhaladott mérföldkőnek,a blogműfajban erre kíváncsiak: jó-jó, de hogyan tovább? Írjál minél ütősebbeke!. Erre az a válaszom, hogy egyelőre sehogy tovább, és minden afelé mutat, hogy nem töröm magam már a sikerért, nézettségért. Miért nem írhatok egyszerűen olyan banális, mindennapi témákról, mint mindenki más? Hogy x hogy nézett rám, és y erre hogy reagált, és én mit szűrtem le ebből. Vagy hogy mi történt z-falván, és én erről mit gondolok, vagy mit nem gondolok? Csak leírni és kész. Ja, hogy nincs meg hozzá a végzettségem, vagy mégsincs elég tehetségem ehhez sem? Fene tudja. Szeretném hinni, hogy van. Kiderül hamarosan. 😀 Oké, legközelebb már keresek valami normális témát, és arról írok. Mert ha ez így folytatódik, ezt se fogja olvasni senki. 😀 Remélem, fogok még tudni írni valami másról is rinyáláson kívül ezután is.

Elmélkedős nap

Ma szokatlanul sokat elmélkedtem, ahelyett, hogy csináltam volna bármi érdemlegeset. Azon gondolkodtam, mit szeretnék csinálni, amihez ki kellett zárnom néhány dolgot, hogy mit nem szeretnék csinálni. Először is: nem szeretnék már annyit a WordPress-szel és társaival foglalkozni. Nem szeretnék játékocskákat írogatni. Valószínűleg azért jutottam erre az elhatározásra, mert nem voltam bennük elég sikeres, nem is volt túl sok kedvem hozzájuk, csak valamiért úgy alakult, hogy ezeket csináltam. Amiben sikeres voltam, a reblogos blogom, arra meg már nincsen nagyon ötletem, hogy hogyan tovább, a téma kimerült, nem is akárhogy. Amihez kedvem van: írni, folyóiratban, internetes magazinban, akárhol. Most átmeneti megoldásként újra elővettem a PC Gurun elkezdett blogomat, a Paradicsomos káposztafőzeléket, ahol játékokról írok. Az irodalomhoz és társaihoz megint nincs kedvem. Ellenben kell a felvételihez, szóval nincs mese. Most nem azt mondom, hogy a felsorolt dolgokat soha nem fogom már csinálni, de úgy érzem, le kell szűkítenem a tevékenységemet. Most játékokról akarok írni, és kész. Egyelőre blogolás szintjén, aztán meglátjuk, mi lesz. Ezt akarom csinálni: játékötleteim már nem nagyon vannak, és ugyan ki örülne az x. bárgyú hülyeségnek, amit kiadok a kezem közül? Viszont mások ilyesmi dolgai elszórakoztatanak, írni meg tudok, ha akarok (állítólag). Most nagyon belelkesedtem a kommunikációs, újságírói dolgok iránt, és a szűkebb területet is meghatároztam, ami foglalkoztat: játékok. De amúgy lehet bármi, az Undergroundon is kifejtettem véleményemet más dolgokról is, mint a mentális betegség. Azt hiszem, válságban vagyok, mert magánéletileg szenvedek, de ez a szenvedés tapasztalataim szerint csak segít, hogy jobban írjak. Paradox módon éppen mostanában nem írok semmilyen komolyabb dologról, de próbálok hinni benne, hogy ez átmeneti, és megerősödve kerülök ki ebből a válságból. Hogy milyen válsághelyzetben vagyok lelkileg, arról most nem szeretnék értekezni, bár éppen kitalálható, de ennek a válságnak a valamiféle lezárása segíthet szerintem folytatni a dolgaimat.

Ui.: WordPress-szel ugyan muszáj foglalkozni, munkából kifolyólag, de igyekszem minimalizálni az erre fordított időt. Néhány WP projektet végigviszek, amiket bevállaltam, de hosszútávon nem okoz valami kibaszott nagy örömöt az ezzel való foglalkozás, eddig is csak azért foglalkoztam vele, mert alkalmasnak látszott a gondolataim kifejtésére. Az ember 40 éves korában már legyen vele tisztában, hogy mit akar, én profi tartalmat előállítani, ezért megyek kommunikációra.

Dűne

dune1984film.jpg

Megnéztem a Dűne című filmet. A Wikipedia ezt írja róla: "A film „borzalmasan rossz, és lenyűgözően briliáns”. Ez a két ellentmondó vélemény szokott felmerülni azokban, akik látták a filmet. Gyakran egyszerre teljesül e két végletes vélemény." Hát, körülbelül így látom én is. Sok benne a vontatott és gyengécske rész, de amúgy kikapcsolódásnak jó. A filmekhez, meg a zenéhez hála istennek nem értek, így nem írok róla kritikát. David Lynch rendezte, az egyik legszarabb teljesítmányánek tartják. Emlékszem, mennyit játszottunk egyébként a Dune játékkal, az viszont igazából műfajt teremtett, belőle nőtt ki a Warcraft, meg még egy csomó baromság, amit nem követtem. Az eredeti Dűne könyveket lehet, hogy megveszem, mert valahol 70%-os kedvezménnyel árulják. Amúgy elég nagy bukás az egész filmes sztori, de kíváncsi lettem Frank Herbert univerzumára.

Pszichiátria def.

A pszichiátriának az a meglátása, hogy az ember az agyi biokémiai folyamatainak összessége, nem igaz, mindaddig, amíg jól be nem cuccolják, akkor persze rögtön igazzá válik. A pszichiátria igazsága rájuk, meg a betegekre tartozik, az emberek nagyrésze sz@rik az egészre. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a pszichiátria tudománya olyan "tudomány", ami saját maga állítja elő a saját tárgyát, önmagában a pszichiátria semmire nem irányul, semmiféle létalapja nincsen, egyáltalán nem rendszerszerű, valójában gyógyszerfelvásárlásra való kizárólag, amit a gyógyszeripar rendel meg. Illetve ami rendszerszerűség megfigyelhető benne, totálisan önkényes, a gyakorlatban sem alkalmazzák, ami terápiát alkalmaznak, az nem pszichiátria, hanem pszichológia, vagy pszichoanalízis, amiknek a névbeli hasonlóságon kívül semmi köze a pszichiátriához.

C64 Mini

c64mini.jpg

Valahogy egyik C64 emulátor sem akar működni rendesen. Vagy ez a baja, vagy az. Leginkább az, hogy sehogy sem sikerül a joystick helyett billentyűzetet beállítani. Húsvét a feltámadás, a tavaszvárás, a stb. ünnepe. Húsvét után megvan már, mire b@szom el a fizetésem: C64 Mini. Akkorára már meglesznek az első vélemények külföldről, és hacsak nem az van, hogy nagyon nem éri meg valamiért, én is beruházok egyre. Bár lehet, hogy inkább a felvételire kéne készülnöm, ez most jobban izgat. A felvételi kapcsán arra is gondoltam már, hogy akár bele is nyugodhatnék, hogy ennyire vittem. Már megint nincs, aki támogasson ebben, én pedig fáradt vagyok már ehhez, nagyon fáradt. Remélem, addigra kipihenem magam, és mégis lesz valami a felvételiből, mert legalább eljárogathatnék hétvégenként, meg ilyesmi. Csak valaki csinálná meg helyettem az érettségit...

Cholnoky László: Búzakalász

csolnoky-jpg.jpg

Azt hiszem, eddig is a kedvenc íróm volt Cholnoky László, de most, ezt a könyvet olvasva ez csak mégjobban megerősödött bennem. Igaz, vannak borzasztóan rossz művei is, például az 1919-es Piroska, de a legjobbakat is ő írta, amit magyar szerzőtől olvastam, mint a Bertalan éjszakája, vagy a Prikk mennyei útja. Ez a mostani könyv a zsidó tárgyú novellákat gyújti össze, ami azért is érdekes, mert valami éppen csak hogy "zsidósítva" van, mert Cholnoky László szeretett, hogy úgy mondjam, magától idézni, több szövegrésze több helyen is szerepel a műveiben. Ezt valószínűleg pénzért csinálta, volt, hogy 89 lapban publikált egyszerre, nem hiszem, hogy a filológusoknak akart volna munkát adni. Zsidó lapba is írt, viszonya a zsidósággal ambivalens, az antiszemitizmussal a magánéletében úgy volt, hogy dzsentri származása révén ellenfélnek tekintette a zsidókat, az irodalomból azonban nem zárta volna ki teljesen. Novelláit olvasva kitűnik, hogy sokkal több a pozitív zsidó szereplő, mint a negatív, sőt, szinte csak pozitív zsidó szereplővel találkozunk, aki általában megajándékozza a lecsúszott dzsentrit. Életművét többszöri nekifutásra sem sikerült kanonizálni, bár mostanában már rengeteg féle műve kapható rengeteg féle kiadásban, a középiskolai tankönyvben nem tananyag. Egy Márai tanulmány miatt "ködlovag" elnevezést kapott, ő is, és a kortársai is, szerintem a legjobban őrá illik a kifejezés. Krúdy mondta róla a temetési beszédében: „A rejtelem volt az írósága... A lélek, a mámor, az emberfölöttiségek detektívregényeivel bajlódott, amikor kakaslépteivel a Tabán földbedugott kiskocsmái körül ólálkodott..." Búzakalász című, címadó novellája szerintem annyira érzékletesen ábrázolja a dzsentri kérdést, szerepeltetve benne a zsidó témát is, hogy szerintem ennél jobbat nem írtak. Életének 46 évesen vetett véget, 1829-ben a Dunába ugrott, mint ahpgy azt már megjelenítette előtte kisregényeiben.

The 4th Break Up

cyomd0004.png

Gyorsan befejeztem ezt a játékot. A címe az, hogy a The 4th Break Up, és eléggé érdekes lenne, ha időközben meg nem untam volna, és ezt is rövidre zártam. Elméletileg a választásaink határozzák meg, milyen betegségben fogunk szenvedni, de a vége már tényleg össze lett csapva. Vagy mégsem. De igen. De nem. https://interactivefiction.hu/sajat-jatekaim/

egy lerágott csontról

"Edit fiatal, harmincas nő jó állással, több diplomával. Amilyen sikeres a munkájában, olyan sikertelennek érzi magát a magánéletben, mert nem talál olyan partnert, aki szeretné őt. Gondolataiban egyre többször jelenik meg, hogy "engem nem lehet szeretni", ami egyértelmű jele önértékelése és önbecsülése csökkenésének. Ez a tudattalan érzelmi alapja annak, hogy a felszínen szeretetet kereső nő valójában negatív érzelmeket táplál önmagával kapcsolatban, aztán ehhez keres partrnert - aki mindig olyan karakterű, hogy igazolja a szerethetetlenség "tényét"- A kiválasztott férfiak általában rövid idő alatt agresszívvá válnak. Jobb esetben eltűnnek és hiányt hagynak maguk után, rosszabb esetben kialakul velük egy olyan nárcisztikus párkapcsolat, ahol a kölcsönösségnek nyoma sincs. Mindig annak kell történnie, amit a férfi akar, Edit érzelmei háttérbe szorulnak, emiatt ő is követelőzővé válik, állandóan azt kutatva, elérhető-e a másik. A folytonos ellenőrizgetés, beszámoltatás és az állandó harag az amúgy sem elfogadó karakterű férfiakat méginkább abba az érzelmi irányba tolja, ahol nem partnerük érzelmi hiánát, hanem a dühöt érzékelik, arra reagálnak. A helyzet egy idő után teljesen lehetetlenné válik, a lányt ismét elhafyják, és így szembesülni kell azzal, hogy megint nem lehetett őt szeretni." - mindennapi pszichológia, 2018/1

Choose Your Own Mental Disorder

title2.png

Eredetileg április 1-re másik játékot terveztem írni, de azt már megírtam. Ez a Spring Thing Festival versenyre készül, aminek szintén április 1. a leadási határideje. Magyarul is lesz majd egyszer, az lesz a címe, hogy Válassz mentális zavart, és fogalmam sincs, mikor lesz kész. Talán ez lesz eddig a legjobb angol nyelvű játékom, ha nem sikerül nagyon elbaszni. Úgy érzem, fejlődőképes vagyok ebben is, habár ez a fejlődés nagyon lassú, és mondhatom, hogy fájdalmas, ha a sok lebaszásra gondolok, amit eddig sikerült begyűjtenem. Talán a Halál a pszichiátrián részein kívül ez lesz az, amire jó lesz majd emlékezni. Még annyit szükségesnek tartok elmondani, hogy ebben már annyira nem lesz túl sok bunkóskodás senkivel szemben, azt hiszem.

R. D. Laing: A meghasadt én

laing.jpeg

R. D. Laing A meghasadt én című könyvét olvasom. Lényegében már csak a befejezés van hátra, de nem hiszem, hogy túl sok újat fog mondani. A pszichoanalitikus művek, Freudtól kezdve, inkább hasonlítanak szépirodalomra, mint tudományos munkára. Csáth Géza regénye, az Egy elmebeteg nő naplója eredetileg egy orvosi szaklapban jelent meg mint pszichoanalitikus esetleírás. Furcsa egy skizofrénnek egy nem skizofrén szakember fejtegetéseit olvasni a skizofréniáról. Irracionális dolgokat próbál meg racionálisan szemlélni, bevezet egy csomó fogalmat, nagy irodalmi apparátust használ, filozófiai fogalmakkal opraál. Vajúdik a hegy, és egeret szül. Felmár András szerintem azért tudott érvényesebb megállapításokat tenni a skizofréniáról, mert LSD-t, használt. Laing a skizofrénia kialakulásának vizsgálattára tett kísérletet, és néhol a kezelésére tett megoldási javaslatokat. Az az érzésem, hogy annak ellenére, hogy élete jórészét skizók közt töltötte, nem igazán tudta elkapni a fonalat. Az ilyen emberekről meg lehetne vizsgálni, nem skizofrén létükre minek ártják bele olyasmibe, amihez eredetileg nem volt közük. Azért jó könyv, eléggé olvasmányos, de konkrétumokra nem nagyon kell számítani, a pszichoanalízis mindig puszta spekuláció, bár az lehet, hogy több haszna van, mint a pszichiátriának. Tényleg, van még egyáltalán pszichoanalitikus? Szerintem kiveszőben lévő faj. Ennek ellenére elismerem, hogy valószínűleg többet segít, mint egy mezei pszichiáter. Talán még kiegészítem ezt a bejegyzést, ha végigolvasom a könyvet.

Ja, a megjegyzésem még annyi, hogy a leírt skizofrén esetek inkább tűnnek disszociatív személyiségzavarnak, mint ahogy az Egy elmebetg nő naplójában leírt eset sem paranoia, ma paranoid szkizofréniának mondanánk.

visszaállítás

dont.jpg

Úgy érzem, a VPS-em tartalmát jórészt sikerült visszaállítani, és ennek baromira örülök. Az életemet már nem annyira, de hát kinek mi adatik meg, ugye. Már nem fogok annyit írkálni mostantól, mert készülök az emelt szintű érettségire magyarból, elsőnek Cholnoky László Búzakalász című novelláját sikerült elolvasni. Még jó, hogy nem tétel. Dzsentrikről, meg zsidókról szól. Szerintem elég jó kis novella, nem tudom, eddig miért nem került elő, talán mert tabu volt a zsidótéma? Egyébként Cholnoky, úgy látom, utálta a zsidókat, ha utálta, hát utálta. Ilyen publicisztikái voltak, hogy azt mondja: "Zsidómentes magyar irodalom", meg "Irodalom - zsidók nélkül". Először kicsit elment a kedvem, de aztán megjött, remélem jól fogok szórakozni, egyébként nem volt ritka akkoriban a zsidóellenesség, Szabó Dezsőtől például olvastam a Feltámadás Makucsán című művet, elég jó volt. Kicsit emlékeztetett A Klotyó-Krisztus a kenyér-fülbemászó ellen című könyvre, amit Komor Zoltán írt, és ami nekem éléggé tetszett. Most pedig lemegyek a Maricába egy pénteki 5 perces társadalmi életet élni.

Halál a pszichiátrián 1-2

Valahogy most kezdem megérteni, ennek a személyes naplónak a kapcsán, az emberek miért nem kíváncsiak már az ilyesmire. Blaablaablaa. Nem biztos, hogy van értelme. Meglehet, a Halál a pszichiátrián 2 lesz az utolsó játékom, és a róla szóló lesz az utolsó poszt az undergroundon. Aztán lehet, hogy sokáig nem lesz semmi. Ne számítson senki ilyen mindent überelő posztra, néhány embert vérig sértek benne, oszt jó napot kívánok.

Körülbelül egyforma szintű és hangulatú kis játékok ezek, a témáról több bőrt lehúzni talán már nem is érdemes. Most már látom a 2. résznek is nagyjából a menetét, sokkal jobb semmiképpen nem lesz, mint az első, rosszabb még lehet. Teljesen más stílust képvisel egy OHR játék, és mást egy RPG Maker játék. Bár ugyanazok a pixelfigurák szaladgálnak látszólag, az rprg makernél előre generált figurákkal dolgozunk, az OHR-ban mindennek egyedinek kell(ene lenni), sajnos van benne lopott grafika. Ebben moúast nem lesz. De valamennyire mind2 rámegy a minimálra, ha nem is kimondottan minimalista játékok, A 2. rész valószínűleg el sem készült volna, ha megint nekem kell rajzolgatni, meg scriptelni.

Mit mondhatnék még? A magsm elé kitűzött határidő, attól hamarabb esetleg már készen lehet,későbbre már nem hagynám. Ha nagyon megerőltetném magam, lehet, hogy még a hónapban készen lenne Nem tudom. Nem tudok semmit, csak hogy folyton fáradt vagyok, Á, a mai bejegyzésem unalmas lett, én meg mindjért alszom Jó éjt!

spektrumbetegség

Szerintem kezd divatos szó lenni ez a spektrumbetegség. Mondják az autizmusra, újabban a skizofréniára, én a depresszióra is találónak érzem. Szerintem nekem most kb. közepes fokú depresszióm lehet. Miért? Csak. Mert megengedhetem magamnak. Minek állandóan írkálni? Most is nehezek a kezeim, ahogy ezt írom. Meg úgy mindenem. Valahogy összejöttek a dolgok. Most egy dologra kéne koncentrálni, a Halál a pszichiátrián 2-re, meg a felvételire. Ja, meg hogy visszaállítsam a játékos blogot. Ennyit mára.

Halál a pszichiátrián 2

Oké. Gyorsítsuk fel az eseményeket. A játék végső kiadási határideje: 2018 április 1. Az első rész 2014 január valahanyadikán jött ki. Több, mint 4 év várakozás, szerintem megérte. Bár, lehet, hogy nem. Néha elgondolkodom, nem rázom-e én a pofonfát, de arra a megnyugtató következtetésre jutok, hogy nem. Egy esetleges per esetleg híressé tenne maximum. És fény derülne egy csomó aljasságra, ami velem esett meg, vagy akár másokkal. Ennyike. Puszika mindenkinek. 😍

U.i.: Egyébként arról is szó volt, hogy nem fogom megcsinálni a második részt, de ezt felülírta az a kijelentésem, hogy minden sérelemért, vagy diszkriminációért, ami ér, a pszichiátria fog ezentúl megfizetni. De nem csak azért írom meg. Nem csak azért.

#365(-48)

Kezden azon kapni magam, hogy mindennap írok ide valamitvalamit. Ismerek két bloggert, már az éveleje óta ezt csinálják, név szerint Szeifert Natália és SzabSzabóió Árpád. Na, nem akarom a saját bejegyzéseimet az övéikhez hasonlítani, kicsit olyan egész, mint a Twin Peaks sorozatban Cooper ügynök beszél a diktafonjába. Mindazonáltal hiszem (és vallom), hogy vannak értékes gondolataim, hogy ez minek köszönhető, még nem teljesen világos előttem sem. Amúgy nagyon kénylmes ez a WáP-s blogfelület, tegnap a buszon ragadtam magamhoz a szót, ma kocsiból írok. Különben megint Pest felé tartunk a pszichiáterhez, kicsit már kezdem unni, de ez legyen a legkevesebb, itt legalább már nem szívatnak halálra, mint otthon. Ja, mondtam már, hogy kiakasztottam a Szabolcs megyei pszichiátriát? Itt még nem? Pedig érdekes téma, alkalomadtán biztos beszélek róla, ha szóbajön. Takarékoskpodjunk a témákkal. Meglehet, hamarosan szükség lesz rájuk, ha tartani akarom a napi 1 posztot.